Gazdaság

Még csak ez hiányzik? Emlékeztető

Janet L. Yellen amerikai pénzügyminiszter bejelentette, a technológiai startupokat kiszolgáló Silicon Valley Bank (SVB) múltpénteki összeomlását követően, hogy minden betétes pénzét garantálja a kormányzat.

Erről Rejtő Jenő egyik ismert, megfilmesített regénye jut eszembe, amelyben, „amikor egy hivatalos személyiség azt kiálltja, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj, nyomban kitör a pánik”.

2008-as előzmények

Tizenöt évvel ezelőtt, 2008 szeptember 15-én ment csődbe a Lehman Brothers befektetési bank, magával rántva majdnem az egész amerikai és vele együtt a globális pénzügyi rendszert.

Az év októberében, Traian Băsescu államelnök, egyetértésben Călin-Popescu Tăriceanu kormányfővel, magabiztosan nyilatkozta: „Minden feltétel adott ahhoz, hogy Romániát ne érintse súlyosan a válság”.

Ismert mi történt ezután. Világszerte milliók vesztették el az állásukat és a lakásukat, az ingatlanárak bezuhantak, visszaesett az életszínvonal.

Elemzők utólag kimutatták, hogy a Lehman Brothers, a negyedik legnagyobb amerikai bank, egyben a világ egyik vezető brókercégének bukása mögött az amerikai pénzügyi rendszer fertőzöttsége, vagyis a szabályozórendszerek több évtizede tartó lazítása állt.

Az SVB összeomlása az első eldőlő dominó?

A pénzügyi válság kiszélesedését jelezte, hogy a New York-i Signature Bankot, az USA 29. legnagyobb bankját is zár alá vette a szabályozó hatóság.

A kripto-valuta ágazatban működő vállalatoknak nyújtott szolgáltatásokra szakosodott banknál a napokban jelentős pénzfelvételek történtek, így fennállt a veszélye, hogy kifogy a készpénzből.

Mintha nem lenne elég a Covid pandémia, az egekbe szökő energiaár, az elhúzódó orosz-ukrán háború, a nehezen mérsékelhető infláció, most itt ez a bankcsőd.

A Román Nemzeti Bank illetékesei szerint, nincs semmilyen veszély, a felügyeleti modelljük lehetővé teszi a beavatkozást az első jelre, különben is a romániai bankok tőkeállománya megfelelő.

Hasonló szellemben nyilatkozott Oszkó Péter, volt magyar pénzügyminiszter a gazdasági válság idején, 2009-2010 között.

Paschal Donohoe, az eurócsoport (informális testület, az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei alkotják) elnöke szerint az euróövezet kevéssé van kitéve az SVB csődje következményeinek, de a felmerült problémákat ki kell elemezni.

Remélhető így lesz, viszont Romániában, a bankszektorhoz hasonló területen, a biztosító társaságoknál, a szabályozórendszeri hiányosságok komoly gondot okoztak, amit még nem sikerült megnyugtatóan rendezni.

Ezt bizonyítja a legnagyobb román biztosító, a City Insurance csődje, ami után 1600 hitelező, több mint 1,8 milliárd euró vagyoni követelést nyújtott be.

Intő jel, a napokban röppent fel a hír, hogy fizetésképtelenség küszöbén van az Euroins Insurance Grup, a legnagyobb romániai autó biztosító. A hatóság ellenőrzése folyamatban van, de ismert a mondás, szél fuvatlan nem indul.

Elgondolkoztató, hogy a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) elnökét, képviselői indítvány ellenére, több mint egy hónapja nem hívják be számot adni a Parlamentbe.

Mindezeket figyelembe véve, a kormány elgondolkozhat a közmondáson: -Jobb félni, mint megijedni.

Lakatos P.

Newsletter
Loading

V-ar putea interesa și...

Articole populare...