Politika

Póker kettesben

Nem két személy, hanem két párt, a PSD és a PNL játszja. Atét, a 2024-es és az azt követő négy év biztonságának megalapozása, vagy a kudarc lehetőségét is magában rejtő bizonytalanság.

Eredetileg hárman kezdték a licitet, de a látszólag gyengébb lapokkal rendelkező RMDSZ idejekorán kiszállt.

Egyik párt sem blöfföl. Mivel ketten maradtak, akár nyílt lapokkal is játszhatnának, ismervén egymáséit, miután kiderült, az összevont választások nem járnak különösebb költségmegtakarítással, erre értelmetlen hivatkozni.

A PSD áll jobban, nemcsak a közvéleménykutatások szerint, hanem azért, mert számára az is megfelelő, ha a választások külön időpontban zajlanak, ráérnek az EP-választások eredményének ismeretében, a kialakult erőviszonyok függvényében dönteni.

A szociáldemokraták fő gondja az év végi államelnökválasztás, ahol, a második fordulóban, ha nem az AUR jelöltjével kerül szembe az egyelőre nem nevesített jelöltjük, akkor borítékolható a kudarc, ami Marcel Ciolacu pártelnök lemondásával jár.

Ezért szorgalmazzák mind a négy választásra és egy, a további koalícióra vonatkozó megállapodást megkötését..

Szerintem abba is belemennének, hogy a liberálisokkal közösen egy független jelöltet támogassanak, ha egyéb kérdésekben, például a bukaresti fő és kerületi, valamint néhány nagyobb város polgármestere személyében megegyezhetnek.

A PNL van nagyobb gondban. Félnek, hogy az EP választás eredménye igazolja a közvéleménykutatások által mért, populista, euroszkeptikus erők előretörését, ami a párt harmadik helyre való lecsúszását jelenti.

A gyengébb eredmény a jelenlegi pártelnök, Nicolae Ciucă leváltásához , és egy választási évben kontraproduktív, párton belüli hatalmi harchoz vezet.

Ezért szeretnék az EP választást összevonni a helyhatóságival, még ha ez több, előzetes törvénymódosítást kíván, ami az alkotmánybíróságon megtámadható. Abban reménykednek, hogy az AUR kevesebb helyi szervezettel rendelkezvén, a liberális polgármesterek mozgósítása nagyobb választási részvételt eredményez, számukra jobb eredménnyel.

Abba a PNL, nagy történelmi párt, nem mehet bele, hogy PSD államfőjelöltjét támogassa. A közös független államelnökjelölt az Erdélyben erős liberális megyei vezetőknek nem felel meg, féltik hegemóniájukat, hisz éves választási egyezség esetén a PSD előretörése az ország ebben a részében borítékolható.

A lapok ismertek, a win-win megoldás (megegyezés) lehetősége egyre távolodik, az újraosztáshoz nincs elég idő, hacsak Iohannis és szolgálatai nem kevernek be.

Lakatos P.

Newsletter
Loading

V-ar putea interesa și...

Articole populare...