Politika

Államfőjelöltek kerestetnek

A romániai politikai közbeszédben sokasodnak a találgatások a jövő évi államfőválasztással kapcsolatban, mert a tét óriási.

Az Európai Unió 14 tagállamában közvetlen, hétben közvetett az államfőválasztás, míg a hat alkotmányos monarchiában örökletes ez a tisztség.

Eltérően Magyarországtól, ahol a korlátozott hatáskörrel rendelkező államfőt az országgyűlés választja meg, így elég Orbán Viktor bejelentése a jelölt személyét illetően és a kétharmad megszavazza, Romániában, a sokkal nagyobb hatalmú elnököt közvetlenül a szavazók választják.

A jelöltállítás komoly fejtörést okoz a politikai alakulatoknak és az érdekelt titkosszolgálatoknak, annál is inkább, mert az államelnöki, valamint a parlamenti választást várhatóan egyidőben tartják. Így egy megfelelő jelölt jó kampánya segítheti jelölő pártját, illetve fordítva.

A helyzetet tovább bonyolíthatja, ha a helyhatósági választásokra is a fentiekkel egyidőben kerül sor.

A politikai alakulatok államfőjelölését belső és külső tényezők befolyásolják.

Szociáldemokrata Párt (PSD)

Ion Iliescu mandátumait követően, a PSD minden államfőválasztáson saját pártelnökét indította, de veszített. Ez előbb-utóbb a pártelnökök bukását eredményezte.

Iohannis nyolc éven keresztüli, PSD a „vörös pestis” című lejárató kampánya annyira hatásos volt a romániai társadalomban, hogy az elnök a legutóbbi időszakban mutatott relatív semleges hozzáállása sem teszi lehetővé baloldali, PSD-s jelölt sikerét.

Csak abban az esetben nyerhet PSD-s jelölt, ha a második fordulóban ellenfele egy szélsőséges pártot képvisel, így a választók a kisebbik rosszra szavaznának.

Ezek tudatában vetette fel Marcel Ciolacu pártelnök, egy párton kívüli, ismert és elismert értelmiségi jelölt állításának lehetőségét, ami a csehországi példát látva nem ördögtől való.

 Nem könnyű ilyen jelöltet találni, aki el is vállalja. Viszont a pártján belüli erős emberek, akik ácsingóznak a pártelnöki címre tudják, kudarc esetén Ciolacu le kell mondjon.

Azzal érvelnek, egy nagy párt köteles saját soraiból jelöltet állítani és erre a párt elnöke a legmegfelelőbb. Ez számukra a win-win szituáció, mert ha nyer Ciolacu, ha nem, mindenképpen új elnöke lesz a PSD-nek.

Nemzeti Liberális Párt (PNL)

A jelöltállítás sem a pártnak, sem Iohannisnak nem könnyű. A z államelnök, aki többször melléfogott saját jelöltjei (Ludovic Orban, Florin Cîțu) elfogadásának pártján belüli kikényszerítésével, egyelőre kivár.

A jelenlegi pártelnök és kormányfő, Nicolae Ciucă, plágiumgyanús doktori címe nagy és szinte kivédhetetlen támadási felületet jelenthet a kampányban.

Ráadásul jövőre, a jelenlegi koalíciós egyezség szerint, ő már kormányfő sem lesz, ami Iohannis támogatása nélkül, pártelnöki tisztségének elvesztéséhez vezethet.

A liberálisok vezetői egy részének megfelelne a PSD-vel újabb négy évre kötendő nagykoalíció, egy közös támogatású államfőjelölttel, de ezt az erdélyi szervezeteik vezetői ellenzik, félve jelenlegi megyei tanácselnöki, prefektusi pozícióik esetleges elvesztésétől.

Az USR-vel köthető koalíció egyrészt nem biztosítaná a győzelemhez szükséges szavazatmennyiséget a jelenlegi pártpreferenciák szerint, másrészt az eddig próbált együttműködés sikertelensége még nagyon eleven.

Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR)

A 2016-ban a szolgálatok hathatós segítségével, nagyvárosi (Bukarest, Brassó,Temesvár) bázisokon létrehozott és bejegyzett párt támogatottsága mára, a legújabb felmérés szerint 10,9%-ra olvadt.

Nem lehetnek vérmes reményeik az államelnöki tisztségre, abban bíznak, a választás második fordulójában sáfárkodhatnak híveik szavazataival, későbbi viszonzás reményében.

Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR)

A pandémia és az infláció elleni tétova kormányzati intézkedések és gyatra kommunikáció, az orosz-ukrán háború miatti bizonytalanságok az Unió más országaihoz hasonlóan, a szélsőséges pártok megerősödését eredményezték.

A populista, nacionalista AUR támogatottsága 20% fölött van.

Akkor lesznek igazán veszélyesek a választásokon, ha nem valamelyik vezetőjüket, hanem egy részben hasonló elveket felvállaló értelmiségit, például Ion-Aurel Popot, a Román Akadémia elnökét nevesítik.

Ez esetben sok múlik a szolgálatok által befolyásolt tömegkommunikáción és más pártok hozzáállásán.

Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)

Kelemen Hunor elnök jelezte, az alakulatnak lesz államfőjelöltje, aki a kampányban képviselje a Szövetség programját, viszont éreztette, ő többé nem kívánkozik erre a szerepre.

Ebben az esetben ajánlatos lenne, nem a jelenleg politikai tisztséget viselők közül választani, hanem egy kikezdhetetlen hátterű, ismertségnek örvendő, románul jól beszélő civil jelöltet nevesíteni.

 Előremutató lenne, a jelenlegi európai trendnek megfelelően, egy olyan női jelölt, aki járatos gazdasági kérdésekben, ami központi téma és döntő lehet a kampányban.

A hátralevő egy és fél évben még sok minden történhet, viszont a választási szakemberek szerint, a jó eredmény érdekében, a jelölt felkészítéséhez idő kell.

Lakatos P.

Newsletter
Loading

V-ar putea interesa și...

Articole populare...