Politika

NER vagy párhuzamos állam?

A romániai magyar nyelvű elektronikus sajtóban nem szerepelt az a hír, amelyet a román médiában is csak néhány, demokratikus érzelmű értelmiségi tett szóvá.

Arról a tíz törvénykezdeményezést tartalmazó csomagról van szó, amely a romániai titkosszolgálatok hatáskörével foglalkozik és valamilyen csoda folytán a kormánykoalíció elé került.

A szolgálatoknak nincs törvénykezdeményezési jogköre, így egyelőre homály fedi kiket győztek meg postásnak. Valószínű, a kényes részleteket maguk a szolgálatok szivárogtatták ki, tesztelvén a lakossági reakció mértékét, mielőtt a tervezet hivatalosan a parlament elé kerül.

A háborús konjunktúra megfelelő indok a szolgálatok harmincéves szervezési és működési törvényeinek módosítására.

Modernizáció címén bővítik a szolgálatok hatáskörét, így nemzetbiztonsági kockázat ürügyén bármilyen területen, (egészségügy, tanügy, kultúra) lehet megfigyelést, lehallgatást eszközölni a Legfelsőbb Bíróság elnökének engedélyével.

Ezzel kikerülik az ügyészséget és bűnüldöző szervként léphetnek fel. Az így szerzett bizonyítékok felhasználhatóak a bíróságon, pedig ezt nemrég az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette.

A tervezet kötelezi az állampolgárokat, cégeket, intézményeket, hogy felkérés estén működjenek együtt a szolgálatokkal.

Elég furcsa, hogy a titkosszolgálatok folytathatnak gazdasági tevékenységet saját bevételeik felhasználásával, amelyek eredetileg az állami költségvetésből származnak, viszont sem a Parlament, sem az Állami Számvevőszék nem jogosult ellenőrzésükre.

Vezetőik senkinek sem tartoznak számadással, kinevezésük korlátlan időre szól, tetteik kizárólag államelnöki jóváhagyással vizsgálhatóak és csak nagyon különleges esetben válthatja le őket az államfő.

Több más előírás is szerepel a tervezetekben, amelyek, ha törvénnyé válnak, anyakönyvi kivonata is lesz a párhuzamos államnak.

Így megdől a Bolyai-Lobacsevszkij elmélet, ugyanis a párhuzamos államok nem a végtelenben, hanem a román-magyar határon találkoznak.

Magyarországon a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) részben meghagyja az állampolgárokat abban a tudatban, hogy az állam működése demokratikus keretek között, demokratikus döntések alapján történik, miközben csökkenti a választási lehetőségek számát és a szabad döntés lehetőségét felcseréli a szigorú keretek közötti, szabályozott szabad döntéssel.

Gyakorlatilag a NER nem is rendszer, hanem egy olyan párhuzamos állam, amely egy szűk fideszes elitet juttat a pénzügyi források, ingatlanok, befektetések megszerzéséhez és a tömegtájékoztatás irányításához.

Orbán Viktor maga a diktatórikus kormányzati berendezésű párhuzamos állam, tőle függ szinte minden Magyarországon.

Romániában azért van sok román híve, mert főként válság idején jelentkezik igény a keménykezű, mindenható vezérre. Történelmi hagyomány itt az önkényuralom.

A magyar párhuzamos állam azért eredményesebb, mert Romániában a háttérből történő okkult irányítás nem tud operatívan, határozottan és hatékonyan működni.

Nem egyszerű a bábokat úgy mozgatni, hogy a valós felelősök rejtve és büntetlenül maradjanak. Most még van választási lehetősége a kormánykoalíciónak. Lehet most utoljára.

Lakatos P.

Newsletter
Loading

V-ar putea interesa și...

Articole populare...