A népmesékben, ha a szegény család fia világot látni, szerencsét próbálni indult, anyja hamuba sült pogácsát rakott útravalónak tarisznyájába.
Napjainkban, mielőtt a gyerekek olaszországi, négynapos iskolakirándulásra indultak, a nagyszülők, akik annakidején erről nem is álmodhattak, ötven-ötven euró költőpénzt adtak a nyolcadikos, illetve hatodikos unokáiknak, pedig tudták, hogy a szülők sem engedik el őket üres zsebbel.
Bár változnak az idők és a körülmények, de az utódokról való gondoskodás igénye megmaradt, benne van a génekben.
A kirándulás utáni első vasárnap, szokásosan a nagyszülőknél ebédre gyűlt össze a nagy család.
Érkezéskor, a nyolcadikos unoka egy szelet, fóliázott sajtot nyújtott át nagyapjának, amit Olaszországból hozott. Az öreg meglepődve csak egy köszönömöt tudott magából kipréselni.
Ebéd közben azon morfondírozott magában, miként kérdezzen rá anélkül, hogy valakit nevesítene, ki sugallhatta a gyereknek az ötletet.
Délután, mielőtt szétszéledt a család, félrevonta unokáját és megkérdezte, honnan támadt a sajtvásárlás ötlete.
Magamtól, mert tudom, hogy szereted a sajtot és ott azt mondták, ez finom, jött kapásból az egyenes válasz.
Este a nagyapa, miközben csipegetett a sajtból, egy pohár vörösbor társaságában, eltűnődött. Öt unokából egy, az iskolakirándulás közben is gondolt rá. Húsz százalék nem is olyan rossz arány.
Ez a sajtszelet jobban esett neki, mint kedvenc ikonikus svájci sajtja, a világelső Gruyère.
Lakatos P.
