Gazdaság

Egy győztes háború veszteségei

Az ukrán-orosz háború a kormányzati tömegtájékoztatásokban legyőzte a koronavírus járványt, az energiahordozók áremelkedését. Előtérbe kerültek a harci cselekmények, a menekültválság.

A politikusok, kormánypártiak és ellenzékiek, egymásra licitálva sürgetik a különböző gazdasági és pénzügyi szankciók alkalmazását Moszkva ellen. Ez rendben is lenne, hisz elfogadhatatlan Ukrajna oroszok általi lerohanása.

Minél előbb el kellene érni a tűzszünetet, de az egymásnak támasztott feltételek egyik fél számára sem elfogadhatóak. Versenyfutás zajlik az idővel, minden téren.

A gondot egyrészt az jelenti, hogy a gazdasági szankciók csak később fejtik ki hatásukat, másrészt az, hogy az európai kormányok fel kell készítsék országaik gazdaságát nem csak az adott esetben várható orosz ellenlépésekre, hanem a szankciók kölcsönös gazdasági hatásaira is.

Az USA és az Európai Unió főként pénzügyi és diplomáciai szankciókat foganatosítottak. Ezek látványosak, könnyen érthetőek és végrehajthatóak. Kombinálva az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatással és hadifelszerelések, fegyverek szállításával, jól jelzik a Nyugat elkötelezettségét a demokratikus országok függetlenségét, szuverenitását illetően.

A szankciók felnyomják az energiahordozók árát. Az amúgy is létező energiaválság miatt hétfőn a német áramárak 10 % -al, 20-30 euróval drágultak MWh-nként és értek el 230-250 eurós szintet. Viszont a nyugati szankciók egyelőre még nem érintik közvetlenül az energiakereskedelmet.

Erre hivatkozik Orbán Viktor is, a Paks II-vel kapcsolatban, amit változatlanul folytatni akar. Ezzel szemben bejelentették, Finnország leállítja a Paks II sorvezetőnek számító Fennovoina, oroszokkal közös atomerőműépítési projektet.

A gázszállítások elmaradása rövid távon a Nyugatnak sokkal nagyobb probléma, mint Oroszországnak, amely Európa gázellátásának körülbelül 40 százalékát adja. Ezért is, a Krím elcsatolása miatt alkalmazott szankciók sem érintették az orosz gázszállítást.

Ha Moszkva a bankszektort érintő szankciók következtében nem tudja pénzügyileg bevételezni a gázszállítások ellenértékét, nem zárható ki a szállítás leállítása.

A helyzet komplexitását jól jelzi, hogy ha Oroszország nem tudja eladni a gázt és megtelnek tárolói, jobban jár, ha egyszerűen elégeti a földgázt, mert a kutak lezárását követően az újranyitás sokkal költségesebb vagy lehetetlen.

Az ukrajnai fegyveres konfliktus összetett világgazdasági következményei jelenleg kiszámíthatatlanok, de a kormányok minden lehetőségre készüljenek fel.

Lakatos P.

Newsletter
Loading

V-ar putea interesa și...

Articole populare...