Mintha meg lenne babonázva a romániai nagykoalíció, a szociáldemokrata (PSD) és liberális (PNL) szövetség, mely eredményes közös kormányzás vége felé, választások küszöbén, a pártjaikon belüli hatalmi harcok miatt, felbomlik.
Így történ ez 2014-ben a közel 60%-os parlamenti többségű Szociálliberális Unió (USL) esetében, valamint 2025-ben a Ciucă-Ciolacu kormány három és fél éves regnálását követően.
Mindkét esetben eleinte sikerült a költségvetés konszolidációja, de elmaradtak a szükséges reformok és a választási kiköltekezés megnövelte a költségvetési hiányt, tovább srófolva az ország adósságállományát.
Ráadásul a koalíciós pártok egymásra mutogatása adott esetben, például az eladósodás miatt, megkönnyítette az ellenzék dolgát, amely gyűjtőpártja lett a különféle okokból elégedetleneknek és hozzájárult a kormányzó politikai elit iránti bizalomvesztéshez.
A jelenlegi helyzet, bár az államfőválasztáson sikerült elkerülni a nagyobb bajt, eléggé bizonytalan kimenetelű.
Mindegyik párt vezetői fennen hangoztatják a nemzeti érdeket, de amikor a konkrétumokra kerül a sor, önös érdek vezeti őket.
A szociáldemokrata vezetők egy része, főként azok, akik legutóbb nem töltöttek be kormányzati funkciót, Vasile Dîncu (fő ideológus), európai parlamenti képviselővel az élen, nemzeti érdek ide vagy oda, pártja ellenzékben való megújulását szorgalmazza.
Viszont az AUR-ral ellenzékben lenni, vagy ne adj isten kormányozni együtt, öngyilkosság egy européer szocdem párt esetében.
Ugyanakkor a PSD nélkül, az AUR mellőzésével, nem lehet parlamenti többséget kialakítani.
A kisebbségi kormány parlamenti támogatása jelen esetben, amikor a külföldi befektetőket gyorsan meg kéne nyugtatni az irány és a stabilitás jegyében, valamint a szükséges reformokat bevezetni, nem kivitelezhető, mert a parlamenti viták késleltetik a népszerűtlen kormányzati intézkedések életbe léptetését.
A PSD dönthet úgy, hogy részt vesz a kormánykoalícióban, de mint legnagyobb párt, igényt tarthat a kormányfői tisztségre, ami szembe megy Nicușor Dan államfő és a liberálisok szándékaival, akik Ilie Bolojant jelölnék.
Megoldás lehet egy technokrata miniszterelnök megválasztása a Parlamentben, de ez nem oldaná meg a helyzetet.
Ugyanis a kormányfőjelölttel együtt a kormányprogramról is szavaznak. Ez a PSD fő ütőkártyája, mert a megelőző tárgyalásokon, számára fontos, már rég esedékes változtatásokat vihetne keresztül.
Ilyen például a progresszív (sávos) adózás bevezetése, amit szembeállít a HÉA (TVA) illetve adónöveléssel, így biztosítva a beígért szociális növekmények teljesítéséhez szükséges költségvetési bevételnövekedést.
Itt dőlhet el, hogy a liberálisoknak pártjuk dogmája, vagy a nemzeti érdek a fontosabb. Ilie Bolojan lehet a kormányfőjelölt, de kisebbségi kormányzást nem szívesen vállalna és nem szeretné ő bejelenteni a TVA- és/vagy adóemelést.
Az RMDSZ vezetőinek, Tánczos Barna pénzügyminisztersége révén, objektívebb rálátásuk van a gazdaság helyzetére és menetközben módosíthatják a bekövetkezett, valamint az előrelátható változásoknak megfelelően, eddigi, amúgy túlságosan általános programjukat.
Nagyobb problémát jelent a belengetett közigazgatási reform mélysége és mibenléte, amiben a többi párt könnyen megegyezhet. Ennek megjelenítése a kormányprogramban, adott esetben, nehéz helyzetbe hozhatja a romániai magyarok képviseletét.
Szerintem nem a miniszteri tárcák pártokközti elosztása, hanem a kormányprogram elfogadása a gordiuszi csomó, amennyiben ez olyan, időben behatárolt konkrét intézkedéseket tartalmaz, amelyek megvalósítása visszaszerezheti a lakosság bizalmát.
Lakatos P.
